A mai napodat Pártfogás hatja át.
Piramis - titokzatosság, erőközpont, tájoló
Piramis - titokzatosság, erőközpont, tájoló
A kiismerhetetlen titkok, az örök stabilitás, a felsőbbrendű én, a mély belső tudás jelképe.
Az elsüllyedt kultúrák, az emberiség titkos múltjának lenyomata. Egyiptom elfeledett titkainak őrzője a tudatalattiban mélyen elrejtett információkat is jelezheti számodra.
Tudatja: A lényeg, mely lelked mélyén lakik, nem hal meg soha.
Időtlen, akár a piramis. A legmaradandóbb alkotás üzenhet neked arról is, hogy munkád, alkotásod mennyire hosszú távú, mennyire hat ki a környezetedre. A piramis ellenáll az idő pusztításának.
Eltökéltség, szilárdság, letisztultság, titokzatosság jellemzi. Jelzés arra, hogy ne engedjünk a kísétésnek, maradjunk stabilak, tartsuk magunkat az egyetemes, tiszta erkölcsökhöz.
Találjuk meg saját erőközpontunkat, ahonnan mindig erőt meríthetünk.
Nézzünk néhány gondolatot az egyiptomi istenekről a teljesség igénye nélkül...Ámon (más elnevezések: Ámun, Ámen, Imen, Ammon, Hammon) egyike volt a legrégibb isteneknek az ókori Egyiptomban. Már az Óbirodalom, az V. dinasztia korától kezdve előfordult a piramisszövegekben. Nevének eredeti jelentése „Az elrejtett” vagy „Aki rejtve van” volt, de hívták „Egyetlen”-nek is. Leggyakrabban emberként kettős tollkoronával, illetve kos formájában ábrázolták. A kos a teremtő erőt jelképezi, ami utal az istenség ősiségére, a teremtés aktusában való részvételére. Kultusza Thébában virágzott, a XVIII. dinasztia idejére pedig főistenné vált egész Egyiptomban. Kultuszát végül Ízisz és Ozirisz törte meg. Évenként, a Nílus áradásának második hónapjában tartották fényes külsőségek között az Opet ünnepet Ámon tiszteletére.
Eredetileg a levegő, így a szél istene volt az Ogdoadban, a hermopoliszi teremtésmítoszban, amely egyike a kozmoszt felépítő négy alapelvnek. Ekkor kékre festve ábrázolták, ami utalt az ég, azaz a levegő színére. Mint a többi alapelv, Ámon is kettősként, azaz férfiként és nőként is megjelent. Női formája Amunet (más neveken Amentet, Amentit, Imentet, Imentit, Amaunet és Ament).
Egyiptom első átmeneti korában Ámon már mint teremtő, az istenek atyja jelent meg. Női része különvált tőle és feleségeként szerepelt, akit ekkor Mut-nak hívtak. Ámon és Mut egyesül minden évben, ezt az ünnepet hívják Opet-ünnepnek. Ámon és Mut fia Honszu vagy más néven Khonsu, a holdisten. Leginkább emberként ábrázolták, elválaszthatatlan jele az ankh, a füles kereszt volt.
Ámon kultuszának előretörésével összeolvadt az addig különálló Ré napistennel és Hórusz égistennel, elnevezése ekkor Ámon-Ré lett. Kultusza és így papságának ereje ekkor hágott a tetőfokára, az egész birodalomban igen nagy népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy az Ámon-papság sokszor nagyobb hatalmat képviselt a fáraónál is. A XXI. dinasztiától kezdve a birodalmat érintő döntésekben őt kérdezték meg, azaz az istenség szobrát, az jelezte a kérdésben egyetértését vagy ellenvetését - természetesen kiválasztottain keresztül. Ehnaton fáraó ezt a hatalmat törte meg – igaz, csupán ideiglenesen – az új napisten, Aton kultuszának bevezetésével, akit Ámon-Ré helyére, sőt az összes többi isten helyére emelt. Utóda Tutanhamon azonban visszaállította az istenség és vele együtt a befolyásos papság tekintélyét is.
Mut ókori egyiptomi anyaistennő. Jellemzői Egyiptom hosszú történelme során többször változtak. Az Újbirodalom idején az ország egyik legfontosabb istenségévé vált; férjével, Ámonnal és fiával, Honszuval együtt alkotta a thébai háromságot, akiknek a tiszteletére a karnaki templom nagy része épült. Kultuszának központja, akárcsak Ámoné, Thébában volt.
Mut eredetileg helyi istennő volt, feltehetőleg a Delta-vidéken. A Középbirodalom idején, amikor Théba a birodalom fővárosa lett és főistene, Ámon Egyiptom főistene, az isten eredeti feleségét, Amaunetet – aki egyszerűen csak Ámon női változata volt – felváltotta a jelentősebb és nagyobb feladatkörű Mut. Ahogy Ámon a fáraók istene lett, Mutot a királynéval azonosították, és a királynék egyik jellegzetes fejdísze is Mut keselyűszárnyait ábrázolta. Théba Ámon előtti főistenét, Montu hadistent a pár örökbefogadta – hármójuk tiszteletére épült a karnaki templom három legfőbb temploma, melyek Ámon, Mut, illetve Montu templomkörzetében állnak –, később azonban Montut Honszu holdisten váltotta fel Ámon és Mut gyermekeként, annak köszönhetően, hogy a Mut karnaki templomát körülvevő iseru (szent tó, amelyet gyakran alakítottak ki oroszlánformában is megjelenő istennők temploma körül) félhold alakú volt.
Mikor több isten és istennő kultusza kezdett beleolvadni Ámon és Mut kultuszába, Mutot azonosították többek közt a szintén keselyű formában ábrázolt Nehbettel és a kobra alakú Uadzsettel – Felső- és Alsó-Egyiptom védőistennőivel –, Ízisszel, még Nut égistennővel is. Ámont azonosítani kezdték a korábbi főistennel, Ré napistennel, így Mut átvette „Ré szemének” funkcióját (korábban Szahmetet, illetve Hathort tartották annak), így azonosult Hathorral és Szahmet oroszlánistennővel, akinek alakja már magába olvasztotta Básztet macskaistennőt és Menehitet.
Mut ábrázolásai leggyakrabban emberalakúak, néha szárnyakkal, de mutatták keselyűként is, III. Amenhotep idején pedig – amikor azonosították Szahmettel – oroszlánfejjel is ábrázolták, majd a fáraó vagy a királyné koronájával fején. Később, ahogy több más istennő kultusza Mut tiszteletébe olvadt, az ő jellemzőiket is magára vette, és ábrázolták tehénként (Hathor ábrázolásmódja) vagy kobraként (Uadzset) is.
Mut nevének hieroglif jele egy keselyű; ez a jel – ahogy a Mut név is – anyát is jelentett egyiptomi nyelven. Az egyiptomiak a keselyűket nagyon gondoskodó anyáknak látták, azonkívül mivel a hímeket és a nőstényeket nehéz megkülönböztetni egymástól, azt hitték, hogy hím keselyű nincsen, és a nőstények a széltől fogannak meg. Ugyanígy Mut, aki öröktől fogva létezett, maga is a semmiből született, és neki magának sem lehetett gyermeke, ezért örökbefogadta fiát, nem megszülte.
Egy VI. Ramszesz korabeli papirusz Mutot a természetet átható energiának nevezi. Ő a Nap leánya, és a Nap az ő segítségével halad útján. A II. Ramszesz idején élt Szamut beszámol arról sírfeliratán, hogyan jutott arra a következtetésre, hogy Mut a legfőbb isten: mikor azon gondolkodott, ki a teremtő, rá kellett jönnie, hogy Mut az, ő a legelső minden isten között.
A thébai Mut-ünnep során az istennő szobrát hajón végigúsztatták karnaki, félhold alakú szent taván. Az évente megrendezett Opet-ünnep során Mutot meglátogatta hitvese, Ámon.
Honszu, Honsz, Khonsz vagy Khunszu holdisten az egyiptomi mitológiában, akit egyszer sólyomfejjel, máskor gyermekkarccal vagy múmiaként ábrázolnak. Az ifjúság és a gyógyítás isteneként tisztelték, aki megszabadít a gonosz szellemektől. Nevének jelentése: „vándorló”.
Honszu Ámon és Mut fia. Az időisten és az időt kiszámító isten funkcióját is elláta. Kultuszcentruma Théba volt, ahol (Karnakban) a főtemploma állt. Ifjú ember alakjában ábrázolták, a fején holdsarlóval vagy holdkoronggal, mint gyermekistent szájára tett ujjal és „ifjúságfürttel” (a gyermekek viselték így, oldalt elválasztva a hajukat nagykorúságukig; ilyen alakban gyakran összetévesztették Hórpahreddel, a gyermek Hórusszal). Azonosult Thottal, Jahhal, Szobekkal. A nevéhez jelzőként általában hozzátették a holdisten, Noferhotep nevét is.
Ré-t még az Ámonnal történő egyesítése előtt napistenként tisztelték Héliopoliszban. Egyiptom történelmének egyik legfontosabb istene; a későbbiekben több más istennel is egybeolvadt, mint például Hórusszal (Ré-Harahti: „a két horizont Hórusza”). Rét a déli napnál sólyom-, a lenyugvó napnál pedig kosfejjel ábrázolták.
Az egyiptomi mitológiában – csakúgy, mint a legtöbb nép hitében és vallásában – a névnek kitüntetett szerepe volt. Ismerni valakinek a nevét bizalmat és barátságot jelent. Ugyanakkor több helyütt a név ismerete egyet jelentett a hatalom birtoklásával is. Ha ismertük valakinek az igazi nevét, akkor hatalmat gyakorolhattunk fölötte. Az egyiptomi mitológiában minden istennek volt egy titkos neve, amit senki nem tudhatott meg, amiben erejük rejlett. Ha ezt a nevet megtudta valaki, akkor átvehette a hatalmat fölötte. Az ezzel kapcsolatos történetek közül a legismertebb a Ré nevéhez kapcsolódó.
Ízisz nagy varázsló volt, csak egy istenen nem tudott túltenni, Rén. Meg akarta tudni a titkos nevét, így cselhez folyamodott. Egyszer, mikor észrevette, hogy Ré szája szélén egy nyálcsepp gördül le a földre, felkapta azt a földdarabot, agyaggá gyúrta és közben rontó varázslatot mormolt felette. Az agyagból varázskígyót formált, s kitette arra az útra, ahol Ré sétált mindig. Rét megmarta az életre kelt kígyó, Ré iszonyatosan szenvedett, élet-halál közt volt. Semmilyen isten nem tudott segíteni rajta, de ekkor Ízisz felajánlotta segítségét a titkos név elárulása fejében. Az istenség erre egy himnuszt mondott el, amely saját tetteit és nagyságát ecsetelte, ebbe belefoglalta néhány nevét is, de Ízisz tudta, hogy az igazi név nincs köztük, s az istenség szenvedése tovább folytatódott. Ré végül megtört, és Ízisz fülébe súgta titkos nevét, amit senki más isten nem hallott. Rét ezután meggyógyította Ízisz, és ő lett a világ leghatalmasabb varázslója.
Su a levegő istene az egyiptomi mitológiában, aki Atum köpéséből született. Nevének szó szerinti jelentése: „üresség”, „fény”. Az eget és a földet elválasztó levegő istene. Általában féltérden álló embernek ábrázolták, amint felemelt karjával az eget tartja. A héliupoliszi Enneádba tartozik. Apja Atum (Ré-Atum), nővére és felesége Tefnut. Gyermekeik Geb és Nut.
Tefnut vagy Tefnet a nedvesség istennője az egyiptomi mitológiában, Ré lánya és Su hitvese, Geb és Nut anyja. A héliupoliszi Enneád tagja. Földi megtestesítője oroszlán.
Kultuszközpontja Héliupolisz, ahol a mítosz szerint Tefnut és férje Su volt az első istenpár. Atum (Ré-Atum) szülte őket. Tefnutot néha Ptah feleségének mondják. Rének is lánya, kedvenc szeme volt. Azt mondják róla: „Ré lánya az apja homlokán.” Amikor Ré reggel feljön a látóhatáron, Tefnut tüzes szeme csillog a homlokán és megégeti a nagy isten ellenségeit. Ebben a minőségben Tefnut azonosult Utó istennővel. Az egyik mítoszváltozat szerint Tefnut Ré szeme elszökött Núbiába (távozása aszályt hozott Egyiptomban), de aztán apja kérésére, aki elküldte érte Thotot és Sut, visszatért. Hazatérése után házassága lépett Suval és ismét virágba borult a természet. Tefnut azonosult Muttal, Básztettal, valamint Hathorral, Szahmettel és más Egyiptomban tisztelt oroszlánistennőkel (pl. Menhittel, Menttel).
Geb a föld istene az egyiptomi mitológiában, Su és Tefnut fia, a héliupoliszi Enneád tagja. Általában embernek ábrázolták Alsó-Egyiptom vagy Felső-Egyiptom koronájával a fején.
A mítosz szerint Geb összeverekedett nővérével és feleségével, Nut égistennővel, mert az naponta felfalta a gyerekeiket – a csillagokat –, majd ismét megszülte valamennyit. Su szétválasztotta őket, Gebet lent hagyta vízszintes helyzetben, Nutot pedig felemelte. (Az egyiptomi „ég-föld” párban a nemi megszemélyesítés fordítottja a megszokottnak: az ég a nő, a föld a férfi). Geb lelke (bája) Hnum volt. Azt tartották, hogy Geb lelke jóságos isten. Megóvja az élőket és a holtakat a földben élő kígyóktól, őrajta nő minden növény, amire szüksége van az embernek, belőle jön fel a víz (a Nílus). Kapcsolatban volt a holtak birodalmával. Hórusz és Széth igazságáról folytatott vitájában Ozirisz trónján Geb a főbíró. A Halottak Könyvének 125. fejezetében Geb részt vesz Ozirisznak a holtak feletti ítélkezésében. Geb rangja: „hercegek hercege” (repati), Egyiptom kormányzójának tartották. Utóda Ozirisz lett, akitől Hórusz örökölte a trónt, az ő utódai és szolgái a fáraók. Következésképpen a fáraók hatalma Gebtől származik. Geb nevét a kacsa hieroglifájával (Gb) írták, bár a kacsa nem volt szent madara. Az egyik szövegben Geb leányát, Íziszt „kacsatojásnak” nevezik.
Nut ókori egyiptomi égistennő. Su levegőisten és Tefnut páraistennő lánya, Geb földisten testvére és hitvese, a héliopoliszi enneád tagja. A túlvilági fák istennője is; fa alakban gondoskodik az elhunyt táplálásáról.[2]
Nut, akárcsak a legtöbb isten, számos mitikus történetben szerepel. Az emberek gonoszságától megundorodott Ré napisten a tehénné változott Nut hátán emelkedett az égbe[3], de az ókori egyiptomi naptár születésében is szerepet játszott: Plutarkhosz írja le, hogy a tízszer harminchat napos év 360 napjához Nut kockajátékban nyert még öt napot Thottól, hogy megszülhesse gyermekeit, akit egy átok miatt az év egyik napján sem szülhetett meg.
Az istennő napnyugtakor lenyeli, napkeltekor újra megszüli Rét.
Nutot főként úgy ábrázolták, hogy keze és lába érintette a földet, teste meghajlott, csillagok díszítették. Gyakori ábrázolás királysírokon, a halottak védelmezőjeként.
Ízisz (ókori egyiptomi nyelven: Iszet vagy Aszet) az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb istensége, anyaistennő, a varázslás, a termékenység, a víz és szél, a tengerhajózás istennője, a nőiesség és a hűség szimbóluma, Ozirisz felesége, Hórusz anyja.
Eredete nem tisztázott, valószínűleg a Nílus-deltában imádták először; más egyiptomi istenekkel ellentétben kultuszának nem volt központja. Elsőként az V. dinasztia idejéből maradt fenn említése, de később vált igazán jelentőssé, mikor több más istennőt is magába olvasztott. Később kultusza elerjedt a Közel-Keleten és egész Európában; a görögök és a rómaiak is tisztelték; temploma épült még a Brit-szigeteken is, és szórványokban még a 6. századi, többségében keresztény Európában is tisztelték.
Neve szó szerint trónszéket jelent, ábrázolásaiban trón jelképét viselte a fején, de a nevét jelentő hieroglifa eredetileg hús-vér nőt (halandót) jelentett, és lehetséges, hogy Ízisz egykor élő, később istenként tisztelt királynő(ke)t jelképezett.
Ízisz egyiptomi papságáról kevés adat maradt fenn, de bizonyos, hogy története során férfi és női papok is szolgálták. A görög-római korban már minden papja nő, legtöbbjük gyógyító és bába is, és a hiedelem szerint különleges képességekkel rendelkeztek, értelmezni tudták az álmokat, és hajuk befonásával vagy fésülésével képesek voltak szabályozni az időjárást. Ez utóbbi hiedelem abból alakulhatott ki, hogy az ókori egyiptomiak a csomónak mágikus erőt tulajdonítottak (Ízisz-csomó: védelmező amulett formájában gyakran előfordult).
Ízisz egyik fontos szerepe az elhunyt fáraó segítése volt, így – három másik istennővel együtt Nebet-Hut, Néith, Szelket – a temetkezésben is fontos szerepet töltött be, neve több mint nyolcvanszor szerepel a Piramisszövegekben, a kanopuszedények őrzői közül pedig a májat óvó Imszet isten védelmezőjének tekintették. A fáraó feleségével történő azonosítás vezetett ahhoz az elképzeléshez, hogy Ízisz a fáraó védelmezőjének és később isteni megtestesülésének tartott Hórusz hitvese. Emiatt néha Hathort tartották az anyjának.
Íziszt és húgát gyakran ábrázolták koporsókon, kitárt szárnyú nőalakként, akik a gonosztól védik az elhunytat.
A csomók és a mágikus hatalom közti kapcsolat miatt Ízisz egyik jelképe a tjet (jelentése: jólét/élet), más néven az Ízisz-csomó vagy Ízisz vére volt. A tjet több szempontból is hasonlít az ankhra, leszámítva, hogy karjai lefelé hajolnak. Mindig az örök életet és az újjáéledést jelképezi. Az Ízisz vére elnevezés eredete a homályba vész, de vörös fából, kőből vagy üvegből készült tjetet gyakran használták amulettként a temetéseknél, így lehet, hogy a külsejére utaltak ezzel.
A Spica csillag (néha Fuvolahordozónak is nevezik) és a mai Szűz csillagképnek megfelelő csillagzat, melyet abban az időben feltehetőleg a termékenységistenekkel hoztak összefüggésbe.
A Halottak Könyvében Ízisz jellemzése: Ő, aki életet ad égnek és földnek, ismeri az árvát, ismeri az özvegyet, igazságot keres a szegénynek, biztonságot nyújt a gyengének. Ízisz más címei: Az ég királynője; Az istenek anyja; Ő, aki minden; A zöld termény úrnője; A ragyogó az égen; A tenger csillaga; A mágia nagy úrnője; A mágia, termékenység, természet, anyaság és túlvilág istennője; Az Életház úrnője; Ő, aki ismeri a szív helyes használatát; Az ég fényhozója; A hatalom szavainak úrnője és A tenger felett ragyogó hold.
Íziszt a művészetben eredetileg hosszú ruhát viselő nőként ábrázolták, fején a trónt jelentő hieroglifával, néha lótuszvirággal a kezében vagy szikomorfaként. Miután alakja egybemosódott Hathoréval, fejdíszét a Hathoré váltotta fel: tehénszarvak, köztük a napkoronggal. Néha tehén vagy tehénfej is jelképezte. Rendszerint fiával, Hórusszal együtt ábrázolták, fején koronával, keselyűvel, néha pedig héjaként, amint Ozirisz teste fölé száll.
Leggyakrabban kezében ankh kereszttel és egyszerű bottal ábrázolják, de néha az eredetileg Hathorhoz tartozó szisztrummal és a félhold alakú menat nyakékkel.
Mikor az egyiptomi mitológia kialakult, Ízisz a héliopoliszi kilencség egyik tagja lett Nut égistennő és Geb földisten lányaként, Ozirisz, Széth és Nebet-Hut testvéreként. Su levegőisten, Geb és Nut apja, mikor értesült gyermekei kapcsolatáról, elválasztotta őket egymástól és kijelentette, hogy Nut nem szülhet gyermeket az év egy napján sem. Nut könyörgött Thotnak, hogy segítsen rajta, ő pedig szerencsejátékban még öt napot nyert a holdisten Jahtól. Ez az öt nap volt az egyiptomi naptárban Ozirisz, Hórusz, Széth, Ízisz és Nebet-Hut születésnapja. Más változat szerint Ízisz még Nut istennő méhében esett teherbe Ozírisztől és Hórusz egyik formája, Haroérisz, az „Öreg Hórusz” még ekkor fogant meg.
Egy későbbi legenda Anubisz születésével kapcsolatos. A történet elmeséli, hogy Nebet-Hutot, Széth feleségét frusztrálta férje homoszexualitása, ezért Ízisznek öltözött, hogy elcsábítsa Oziriszt. Ozirisz valóban összetévesztette őket; Nebet-Hut ekkor foganta Anubiszt, de, mivel félt Széth haragjától, rábeszélte Íziszt, hogy vegye magához a gyermeket. A mítosz elmagyarázza, miért hozták Anubiszt kapcsolatba az alvilággal (mert Ozirisz fia), és hogy miért nem léphetett apja örökébe (mert törvénytelen; így Ozirisz maradt az alvilág ura).
Ozirisz az ókori Egyiptom egyik legfontosabb istene, a héliopoliszi enneád (a kilenc legfontosabb istenség csoportja) tagja, Ízisszel és Hórusszal alkot istenháromságot. Az „Ozirisz” nevének görögösített alakja, eredeti nevének hangzása Usziri, aminek jelentése „a trón szeme”. Az élet, a halál, az alvilág ura, a holtak bírája, egyben a termékenységgel is összefüggésbe hozták. Kezdetben Oziriszt csak a Delta egyik városában, Busziriszben imádták, ahol a föld és a növényzet uraként, tehát nem is a legfőbb istenként tisztelték. Kultusza azonban nagyon gyorsan elterjedt az egész országban és kiszorította a helyi istenségeket, magára vállalva azok szerepét is. Például Memphiszben Szokhariszhez hasonult, akinek az volt a szerepe, hogy felügyelje a földalatti világokat. S így vált Ozirisz a halottak istenévé. Kultusza a napistenével vetekedett, sőt azt el is homályosította az V. dinasztia végétől, amikortól azt tartották, hogy a halott fáraó Ozirisszé változik. A Középbirodalomban pedig már minden halottról ezt gondolták. Az Újbirodalom korában ezt még a szent állatokra – pl. az Ozirisz-macskára, az Ozirisz-páviánra, stb) is kiterjesztették.
Oziriszt uralkodói jelképekkel, például korbáccsal, pásztorbottal és a Felső-Egyiptom fehér koronájára emlékeztető, két madártollal ékes atefkoronával, rendszerint fehér lepelben ábrázolják. Kéztartása (mellkasán keresztbe fektetett karok; a fáraókat ebben a pozícióban temették el) mutatja, múmiáról van szó, a Holtak Uráról. Leginkább zöldre festett bőrrel ábrázolják, ez termékenységi aspektusát hivatott jelezni. A zöld szín mellett a fekete színnel való ábrázolása is egyaránt a termékenység jele. Élő jelképe az Ápisz-bika volt.
Ozirisz Geb földisten és Nut égistennő gyermeke volt.
A kezdetekkor Ozirisz feleségével, Ízisszel, aki a húga volt, bölcsen uralkodott Egyiptomban. Megtanította az embereket az írásra is. Testvére Széth azonban megirigyelte hatalmát és csináltatott egy fenséges ládát. Egy lakomán kijelentette, hogy azé lesz a láda, aki pontosan kitölti azt. Amikor Ozirisz is kipróbálta, rácsapta a láda fedelét és a Nílusba dobja. Ízisz a holttest keresésére indul, meg is találja, de végül Széth feldarabolja és szétszórja a holttest darabjait. Ízisz ezért mindenhol gyászolja szeretett férjét, összeszedi testének darabjait és életre kelti; Ozirisz így az alvilág ura lesz, aki megítéli a holtakat. Halála után nemzi Hóruszt. Hórusszal Ízisz sokáig a mocsarakban bujkált, hogy elrejtse a gyermeket Széth elől; Hórusz felnőve bosszút állt apjáért.
Hórusz az egyik legfontosabb egyiptomi isten. Sólyomként vagy embertesttel és sólyomfejjel ábrázolták. Kultusza igen hosszú ideig fennállt, mialatt alakja sok változáson ment keresztül, és sok néven vált ismertté. A Hórusz névváltozat görög eredetű, az egyiptomi Heru/Har névből ered. A Hórusz szeme szimbólum az egyiptomiaknál a megújulás jelképe volt. A Hórusz-szeme nyakláncot a múmiák azon részére tették, ahol a belső szerveit kiszedték.
Az istenség kultuszának eredete homályos és vitatott. Az egyik elterjedt elképzelés szerint összefüggésben van Nehem város ősi istenével, a vadászsólyommal.
Az egyiptomi panteonban Hórusz Ozirisz és Ízisz fia, az Ozirisz-Ízisz mondakör harmadik jelentős tagja. A róla alkotott elsődleges elképzelés szerint az ég hatalmas ura. A magasban szárnyaló sólyom a megtestesítője. Az egész eget átfogó madár szemei a hold és a nap, szárnyai átölelik az egész földet. Erre mutat az egyiptomi kultikus tárgyú ábrázolásban általános művészeti sémává vált szárnyas napkorong, ez egyben a nappal való kapcsolatára is utal. Az uralkodót megszemélyesítő gízai szfinxet Hóremahetnek, a horizonton levő Hórusznak nevezték. A fáraó magát is Hórusznak nevezi, ennek az istennek földi megtestesítője; hatalmát is erre alapozza. A IV. dinasztiabeli Hafré fáraó dioritszobra fejezi ki a legművészibben ezt a gondolatot: a trónon ülő fáraót szárnyaival védőn öleli át, a vele szinte egybeolvadó, sólyomistenség. Hóruszt, az istenkirályt az egyiptomiak kettős koronás, sólyomfejű férfialakban mintázták meg, s mint aki az ifjúság istenének szerepét is betölti, az egyiptomi ifjúságfürttel és szájához illesztett ujjal ábrázolták. A Hórusz-gyermek vagy anyjának ölében, vagy egymagában, vagy különböző állatokon állva, vagy ülve jelenik meg. Anyjának varázsereje s a benne megtestesülő égi hatalom és ifjúi erő együtt hathattak közre abban, hogy kultusza a legszélesebb körben elterjedt.
A gyermek Hóruszt, akit csecsemőkorában Hathor tehén táplált, megmarta egy skorpió, amikor a Nílus nádasában játszott. A hazatérő Ízisz elkeseredetten fohászkodik testvérével, Nephtüsszel Ré istenhez kisfia élettelen teste mellett. A nap-bárka megáll a fényes egekben. Ré isten sietve elküldi Thot istent a földre, s az íbiszfejű istenségnek - minden titkos tudását latba vetve - sikerül életre keltenie Hóruszt. A fiú a mocsárvidéken, Széth elől bujkálva sólyomként nő fel viszontagságok közepette. Mikor már ifjonti ereje teljében járt, Ozirisz rövid időre visszalátogatott a földre, s felfegyverezte fiát és megtanította neki a kemény harc technikáját. Hórusz gyorsan tanult, hisz égett a vágytól, hogy bosszút álljon apja gyilkosán. E bosszúálló harcról szól Hórusz és Széth története.
Hórusz jogara alatt a legenda szerint Egyiptom eggyé lett. Az I. dinasztiát alapító és Alsó- és Felső-Egyiptomot egyesítő Ménész fáraó is Hórusztól származtatta magát. Több mint háromezer éven át az egyiptomi történelem dinasztiái Hórusz örököseinek tartották magukat. Így Egyiptom királyát számos más címe között a "két föld ura" titulus is megillette. Az egyiptomiak a fáraók hatalmának elismeréseként is, mélységes tiszteletet éreztek Hórusz iránt, amivel csak a Széthtől való rettegésük vetekedhetett.
Széth isten az ókori egyiptomi vallásban, Geb és Nut fia, Ozirisz, Ízisz és Neftisz testvére, s Ozirisz gyilkosa. Állat alakú istenség (az állatfaj nem azonosítható), a görögök Tüphónnal azonosították. Rendszerint emberalakban, de mindeddig azonosítatlan állat fejével jelenítették meg, azonban előfordult tisztán állatalakban is.(Főleg disznó, okapi, és szamár alakban.) A kutyára emlékeztető testű, szögletes fülű, villás végű farokkal ábrázolt Széth-állat valószínűleg kitalált, mitikus lény. Születésének napja, a 3. epagomenális nap szerencsétlen napnak számított az egyiptomi naptárban. Születésének helye a vallási szövegek szerint az Ombosz-Nagada régió. A Piramisszövegek 205. mondása szerint úgy jött a világra, hogy durván kihasította magát anyja, Nut testéből. Eredetileg a sivatag istene volt, akit hamar a zűrzavarral és a pusztítással kapcsoltak össze. Széth az egyiptomi mitológiában a "szükséges rossz", az ellenpont, ami nélkül a jó sem létezhetne. Azzal, hogy Oziriszt megölte, a gonoszság megtestesítőjévé vált, mégis harcossága és ereje révén Hórusz (Alsó-Egyiptom) mellett, Felső-Egyiptom védőistene lett, akinek segítségét Ré napisten is igénybe vette az Apóphisz (kígyó) elleni harcban, s megmentette Rét.
Megítélése az egyiptomi történelem során ellentmondásos volt. A középbirodalom időszakában a királyi hatalom oltalmazójának tartották. Kultuszának csúcspontját a XIX-XX. dinasztia kora jelenti, később mitológiai jelentősége háttérbe szorult, és régebbi ábrázolásait szándékosan tönkretették.
Maat az igazság és a rend, valamint a törvények istennője az ókori egyiptomi mitológiában. Ré napisten lánya. Ha valaki meghalt, Maat döntötte el, hogy a szíve eléggé tiszta-e ahhoz, hogy az örök boldogság mezejére léphessen, avagy helyben felfalja a félelmetes Halottfaló. Maat istennőt a legtöbbször szárnyakkal ábrázolják, ám gyakran maga a strucctoll is őt jelképezi. (Ezzel a tollal mérik le a szív tisztaságát: ha a szív nehezebb, mint a toll, akkor a szív tulajdonosa bűnös életet élt.)
A 7 virtust és a 42 intést, amelyek az egyiptomiak erkölcsiségét határozták meg, Maat istennő elvárásaiként tartották nyilván, amelyek alapján megítélte a földről távozó lelkeket.
Maat istennő volt a bírák védője, és minden magasabb rangú bíró az ő papja volt.
Hathor óegyiptomi istennő, a szépség, termékenység, anyaság, a vidámság, a részegség és a zene istennője, égistennő. Tehén alakban imádták, már a II. dinasztia idején is, de ember alakú ábrázolása is gyakori. A Tejút megszemélyesítőjeként tisztelték; a Tejutat az égi tehén tejének és a Nílus égi megfelelőjének tekintették.
Eredetileg hwt hr.w, „Hórusz háza” volt a neve, ezt feltehetőleg *Hawit-Hāru-nak ejtették. A kopt nyelvben Hathōr, a görögben Athór lett belőle.
Egy másik neve, a Mehet-weret „nagy áradást” jelent, ami utal a Tejútra, mely a Nílus égi megfelelője volt, ezért Hathort a Nílus áradásával is kapcsolatba hozták, valamint a magzatvíz elfolyásához kötődő asszociációk kapcsán a szüléssel is.
Gyakran ábrázolták tehénként vagy tehénfülű nőként szarvakkal, melyek közt a napkorongot tartja; időnként tükörrel kezében, ami a szépségére utal. Ruhája vörös volt, mely a szenvedélyt jelképezte, bár szent színe a türkiz. Időnként vízilóként is ábrázolták. A fáraó anyjának szerepében ureuszt viselt a homlokán. Arca gyakran díszített oszlopfőket.
Ahol Thot kultusza erős volt, és őt tartották teremtőnek és Ré-Harahti apjának, Hathor vált Thot feleségévé, így azonosították az írás istennőjével, Szesattal, aki a holtak elbírálásánál is tanúskodott. Hathorhoz így újabb tulajdonságok társultak: ő lett Nekhmet-aui, „aki elűzi a gonoszt”, illetve „aki visszajuttatja az ellopott javakat”.
Ré-Harahtit Thot gyermekeként Neferhór néven ismerték, és Hathort gyakran ábrázolták úgy, hogy a gyermek Neferhórt dajkálja.
Az Égi tehén mítoszából kifolyólag a Középbirodalom korától kezdve Szahmettel is azonosították, mivel a vérszomjas oroszlánistennő a történet végére békéssé, Hathorhoz hasonlóvá válik. Mindkettejüket azonosították Básztet macskaistennővel is, aki szintén a vidámság istennője is volt, akárcsak Hathor. Később Hathor kultusza beolvadt Íziszébe, a két istennőt azonosnak tekintették.[1] Alakjába beleolvadt egy másik tehén- és termékenységistennő, Bata is. Bata kapcsolatban állt a ba-lélekkel, így Hathor összefüggésbe került a túlvilággal (duat). Ő köszöntötte a holtak lelkeit az alvilágban. Ebben az aspektusában gyakran tekintették az alvilág kapuja őrének, Nehebkaunak a feleségének.
Az újbirodalmi néphitben a szüléskor „a hét Hathor” jelent meg, akik kinyilvánították, mi lesz a gyermek sorsa, hogy fog meghalni.[2]
A görögök Aphroditével azonosították.
Anubisz (görögös névalak; eredeti egyiptomi neve Anpu, Inpu vagy Inepu) az ókori egyiptomi hitvilágban az alvilág és a holtak oltalmazója, később a holttestek bebalzsamozóinak istene is. Ozirisz kultuszának elterjedése előtt Anubisz vezette a halottakat az alvilágba. Az ábrázolásokon fekvő sakál vagy vadkutya, illetve sakál- vagy kutyafejű ember alakjában jelenítették meg.
Az egyiptomiak hite szerint a halál után az ember a holtak termébe kerül. Anubisz az elhunyt túlvilági megítélésénél, mint bíró volt jelen, így az istenek bírálójának is nevezték. (A sakál hieroglif jele bírót is jelentett.) Itt Anubisz egy mérlegre helyezi a halott szívét, míg a mérleg másik serpenyőjébe Maatnak, az igazság istenének tollát teszi. Ha a szív nehezebbnek bizonyul, mint a toll, akkor egy démon felfalja a szívet.
A Piramisszövegek szerint Anubisz a holtak birodalmának főistene volt. Eredetileg a napisten, Ré negyedik fia volt, de később ez megváltozott. Plutarkhosz szerint Anubisz Ozirisz és Nepthüsz (Nebethut) fia, akit anyja a mocsárban rejtett el, hogy megvédelmezze Széth haragjától. Az isteni gyermeket Ízisz találta meg és nevelte föl. Amikor Ozirisz elhagyta Egyiptomot, hogy tanítását az egész világon elterjessze, Anubisz kísérte el útján. Amikor pedig Széth megölte Oziriszt, Anubisz szervezte meg apja temetését. Testét szövettel takarta be, ezzel alkotta meg az első múmiát. Ezért tekintették Anubiszt a temetési szertartások teremtőjének.
Ő tartotta számon a holtak szívét, míg Ozirisz a meghalt fáraót személyesítette meg, akit istenhez hasonlóan feltámasztott. Anubisz feladatai azonban később fokozatosan áthárultak Oziriszre, aki a jelzőit is átvette, Anubisz pedig az Ozirisz-misztériumokhoz kapcsolódó istenek körébe került. Thottal együtt részt vett Ozirisz ítélethozatalában. Anubisz nevével sűrűn találkozunk a halotti irodalomban, abból tudjuk, hogy ő volt az elhunyt testének épségben tartását szolgáló balzsamozásnak, mumifikálásnak az isteni védnöke, sőt egyes elképzelések, ábrázolások szerint ő maga végezte a balzsamozást. Azt tartották róla, hogy ha rátette kezét a múmiára, akkor varázs révén „Ah”-ba, boldog állapotba, lelki világosságba jutott a halott és ennek az érintésnek a következtében új életre kelt. Anubisz helyezte el a sírkamrában a halott körül a Hórusz-fiúkat, és mindegyiknek adott megőrzésre egy kanópuszedényt az elhunyt bebalzsamozott belső testrészeivel. Anubisz szoros kapcsolatban állt a thébai nekropolisszal, amelynek a pecsétjén kilenc fogoly felett lévő sakálként ábrázolták.
Thot az egyiptomi mitológiában az írás és a tudományok istene, az írnokok pártfogója. Az orvosok patrónusa is volt, az Ebers-papirusz receptjeit az előszóban neki tulajdonítják. Íbiszként vagy páviánként, néha emberfejjel ábrázolják, kezében papirusszal és írónáddal. Összefüggésbe hozták a Holddal is, talán szent állata, az íbisz horgas, holdsarlóra emlékeztető csőre miatt.
Szent száma a nyolcas, szent városának óegyiptomi neve, a Hemenu is ezt jelenti.
Attribútumai miatt a görög Hermésszel azonosítják. Ezoterikus körökben állítják, hogy személye azonos a későbbi korokban beavatott bölcsként tisztelt Hermész Triszmegisztosszal (Háromszor-Hatalmas Hermész).
Érdekes módon rokonság nélkül áll az egyiptomi pantheonban. Mitológiája elég terjedelmes. Helye van a Napbárkában, Ré égi csónakjában és jelen van a szív megmérettetésénél, ahol ő jegyzi fel az eredményt. Ő gyógyítja meg Hórusz szemét, amikor az megsérül a Széthtel vívott harcok közben (ez a szem lesz az Udzsat-szem, amit védő-amulettként használtak).
Ő és Szesat, az írás istennője írják fel a fáraó nevét az ised-fa leveleire. A Piramis szövegekben néha ő viszi fel szárnyán a halott lelkét az égbe.
Fontos szerepe volt az ókori egyiptomi naptár kialakulásában, annak első hónapja is az ő nevét viseli.
Van azonban még egy szerepe, egy sokkal fontosabb, ami azonban nem világlik ki egyértelműen az istenség mitológiai szerepéből. Ő a Napbárkában a „Világ Rendjének” őrizője. Ez Ízisz és Ozírisz mítoszának egy epizódjából derül ki. Amikor Ízisz a Delta mocsaraiban rejtegeti a gyermek Hóruszt Széth haragja elől, az ifjú istent megmarja egy skorpió. Ízisz annyira kétségbeesetten kezd kiabálni, hogy még a Napbárka is megáll égi útján. Az istenek Thotot ugrasztják ki, hogy tegye rendbe a dolgokat. Az isten meggyógyítja Hóruszt, Ízisz is abbahagyja a zokogást, a Napbárka pedig folytathatta útját.
Eredetileg a levegő, így a szél istene volt az Ogdoadban, a hermopoliszi teremtésmítoszban, amely egyike a kozmoszt felépítő négy alapelvnek. Ekkor kékre festve ábrázolták, ami utalt az ég, azaz a levegő színére. Mint a többi alapelv, Ámon is kettősként, azaz férfiként és nőként is megjelent. Női formája Amunet (más neveken Amentet, Amentit, Imentet, Imentit, Amaunet és Ament).
Egyiptom első átmeneti korában Ámon már mint teremtő, az istenek atyja jelent meg. Női része különvált tőle és feleségeként szerepelt, akit ekkor Mut-nak hívtak. Ámon és Mut egyesül minden évben, ezt az ünnepet hívják Opet-ünnepnek. Ámon és Mut fia Honszu vagy más néven Khonsu, a holdisten. Leginkább emberként ábrázolták, elválaszthatatlan jele az ankh, a füles kereszt volt.
Ámon kultuszának előretörésével összeolvadt az addig különálló Ré napistennel és Hórusz égistennel, elnevezése ekkor Ámon-Ré lett. Kultusza és így papságának ereje ekkor hágott a tetőfokára, az egész birodalomban igen nagy népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy az Ámon-papság sokszor nagyobb hatalmat képviselt a fáraónál is. A XXI. dinasztiától kezdve a birodalmat érintő döntésekben őt kérdezték meg, azaz az istenség szobrát, az jelezte a kérdésben egyetértését vagy ellenvetését - természetesen kiválasztottain keresztül. Ehnaton fáraó ezt a hatalmat törte meg – igaz, csupán ideiglenesen – az új napisten, Aton kultuszának bevezetésével, akit Ámon-Ré helyére, sőt az összes többi isten helyére emelt. Utóda Tutanhamon azonban visszaállította az istenség és vele együtt a befolyásos papság tekintélyét is.
Mut ókori egyiptomi anyaistennő. Jellemzői Egyiptom hosszú történelme során többször változtak. Az Újbirodalom idején az ország egyik legfontosabb istenségévé vált; férjével, Ámonnal és fiával, Honszuval együtt alkotta a thébai háromságot, akiknek a tiszteletére a karnaki templom nagy része épült. Kultuszának központja, akárcsak Ámoné, Thébában volt.
Mut eredetileg helyi istennő volt, feltehetőleg a Delta-vidéken. A Középbirodalom idején, amikor Théba a birodalom fővárosa lett és főistene, Ámon Egyiptom főistene, az isten eredeti feleségét, Amaunetet – aki egyszerűen csak Ámon női változata volt – felváltotta a jelentősebb és nagyobb feladatkörű Mut. Ahogy Ámon a fáraók istene lett, Mutot a királynéval azonosították, és a királynék egyik jellegzetes fejdísze is Mut keselyűszárnyait ábrázolta. Théba Ámon előtti főistenét, Montu hadistent a pár örökbefogadta – hármójuk tiszteletére épült a karnaki templom három legfőbb temploma, melyek Ámon, Mut, illetve Montu templomkörzetében állnak –, később azonban Montut Honszu holdisten váltotta fel Ámon és Mut gyermekeként, annak köszönhetően, hogy a Mut karnaki templomát körülvevő iseru (szent tó, amelyet gyakran alakítottak ki oroszlánformában is megjelenő istennők temploma körül) félhold alakú volt.
Mikor több isten és istennő kultusza kezdett beleolvadni Ámon és Mut kultuszába, Mutot azonosították többek közt a szintén keselyű formában ábrázolt Nehbettel és a kobra alakú Uadzsettel – Felső- és Alsó-Egyiptom védőistennőivel –, Ízisszel, még Nut égistennővel is. Ámont azonosítani kezdték a korábbi főistennel, Ré napistennel, így Mut átvette „Ré szemének” funkcióját (korábban Szahmetet, illetve Hathort tartották annak), így azonosult Hathorral és Szahmet oroszlánistennővel, akinek alakja már magába olvasztotta Básztet macskaistennőt és Menehitet.
Mut ábrázolásai leggyakrabban emberalakúak, néha szárnyakkal, de mutatták keselyűként is, III. Amenhotep idején pedig – amikor azonosították Szahmettel – oroszlánfejjel is ábrázolták, majd a fáraó vagy a királyné koronájával fején. Később, ahogy több más istennő kultusza Mut tiszteletébe olvadt, az ő jellemzőiket is magára vette, és ábrázolták tehénként (Hathor ábrázolásmódja) vagy kobraként (Uadzset) is.
Mut nevének hieroglif jele egy keselyű; ez a jel – ahogy a Mut név is – anyát is jelentett egyiptomi nyelven. Az egyiptomiak a keselyűket nagyon gondoskodó anyáknak látták, azonkívül mivel a hímeket és a nőstényeket nehéz megkülönböztetni egymástól, azt hitték, hogy hím keselyű nincsen, és a nőstények a széltől fogannak meg. Ugyanígy Mut, aki öröktől fogva létezett, maga is a semmiből született, és neki magának sem lehetett gyermeke, ezért örökbefogadta fiát, nem megszülte.
Egy VI. Ramszesz korabeli papirusz Mutot a természetet átható energiának nevezi. Ő a Nap leánya, és a Nap az ő segítségével halad útján. A II. Ramszesz idején élt Szamut beszámol arról sírfeliratán, hogyan jutott arra a következtetésre, hogy Mut a legfőbb isten: mikor azon gondolkodott, ki a teremtő, rá kellett jönnie, hogy Mut az, ő a legelső minden isten között.
A thébai Mut-ünnep során az istennő szobrát hajón végigúsztatták karnaki, félhold alakú szent taván. Az évente megrendezett Opet-ünnep során Mutot meglátogatta hitvese, Ámon.
Honszu, Honsz, Khonsz vagy Khunszu holdisten az egyiptomi mitológiában, akit egyszer sólyomfejjel, máskor gyermekkarccal vagy múmiaként ábrázolnak. Az ifjúság és a gyógyítás isteneként tisztelték, aki megszabadít a gonosz szellemektől. Nevének jelentése: „vándorló”.
Honszu Ámon és Mut fia. Az időisten és az időt kiszámító isten funkcióját is elláta. Kultuszcentruma Théba volt, ahol (Karnakban) a főtemploma állt. Ifjú ember alakjában ábrázolták, a fején holdsarlóval vagy holdkoronggal, mint gyermekistent szájára tett ujjal és „ifjúságfürttel” (a gyermekek viselték így, oldalt elválasztva a hajukat nagykorúságukig; ilyen alakban gyakran összetévesztették Hórpahreddel, a gyermek Hórusszal). Azonosult Thottal, Jahhal, Szobekkal. A nevéhez jelzőként általában hozzátették a holdisten, Noferhotep nevét is.
Ré-t még az Ámonnal történő egyesítése előtt napistenként tisztelték Héliopoliszban. Egyiptom történelmének egyik legfontosabb istene; a későbbiekben több más istennel is egybeolvadt, mint például Hórusszal (Ré-Harahti: „a két horizont Hórusza”). Rét a déli napnál sólyom-, a lenyugvó napnál pedig kosfejjel ábrázolták.
Az egyiptomi mitológiában – csakúgy, mint a legtöbb nép hitében és vallásában – a névnek kitüntetett szerepe volt. Ismerni valakinek a nevét bizalmat és barátságot jelent. Ugyanakkor több helyütt a név ismerete egyet jelentett a hatalom birtoklásával is. Ha ismertük valakinek az igazi nevét, akkor hatalmat gyakorolhattunk fölötte. Az egyiptomi mitológiában minden istennek volt egy titkos neve, amit senki nem tudhatott meg, amiben erejük rejlett. Ha ezt a nevet megtudta valaki, akkor átvehette a hatalmat fölötte. Az ezzel kapcsolatos történetek közül a legismertebb a Ré nevéhez kapcsolódó.
Ízisz nagy varázsló volt, csak egy istenen nem tudott túltenni, Rén. Meg akarta tudni a titkos nevét, így cselhez folyamodott. Egyszer, mikor észrevette, hogy Ré szája szélén egy nyálcsepp gördül le a földre, felkapta azt a földdarabot, agyaggá gyúrta és közben rontó varázslatot mormolt felette. Az agyagból varázskígyót formált, s kitette arra az útra, ahol Ré sétált mindig. Rét megmarta az életre kelt kígyó, Ré iszonyatosan szenvedett, élet-halál közt volt. Semmilyen isten nem tudott segíteni rajta, de ekkor Ízisz felajánlotta segítségét a titkos név elárulása fejében. Az istenség erre egy himnuszt mondott el, amely saját tetteit és nagyságát ecsetelte, ebbe belefoglalta néhány nevét is, de Ízisz tudta, hogy az igazi név nincs köztük, s az istenség szenvedése tovább folytatódott. Ré végül megtört, és Ízisz fülébe súgta titkos nevét, amit senki más isten nem hallott. Rét ezután meggyógyította Ízisz, és ő lett a világ leghatalmasabb varázslója.
Su a levegő istene az egyiptomi mitológiában, aki Atum köpéséből született. Nevének szó szerinti jelentése: „üresség”, „fény”. Az eget és a földet elválasztó levegő istene. Általában féltérden álló embernek ábrázolták, amint felemelt karjával az eget tartja. A héliupoliszi Enneádba tartozik. Apja Atum (Ré-Atum), nővére és felesége Tefnut. Gyermekeik Geb és Nut.
Tefnut vagy Tefnet a nedvesség istennője az egyiptomi mitológiában, Ré lánya és Su hitvese, Geb és Nut anyja. A héliupoliszi Enneád tagja. Földi megtestesítője oroszlán.
Kultuszközpontja Héliupolisz, ahol a mítosz szerint Tefnut és férje Su volt az első istenpár. Atum (Ré-Atum) szülte őket. Tefnutot néha Ptah feleségének mondják. Rének is lánya, kedvenc szeme volt. Azt mondják róla: „Ré lánya az apja homlokán.” Amikor Ré reggel feljön a látóhatáron, Tefnut tüzes szeme csillog a homlokán és megégeti a nagy isten ellenségeit. Ebben a minőségben Tefnut azonosult Utó istennővel. Az egyik mítoszváltozat szerint Tefnut Ré szeme elszökött Núbiába (távozása aszályt hozott Egyiptomban), de aztán apja kérésére, aki elküldte érte Thotot és Sut, visszatért. Hazatérése után házassága lépett Suval és ismét virágba borult a természet. Tefnut azonosult Muttal, Básztettal, valamint Hathorral, Szahmettel és más Egyiptomban tisztelt oroszlánistennőkel (pl. Menhittel, Menttel).
Geb a föld istene az egyiptomi mitológiában, Su és Tefnut fia, a héliupoliszi Enneád tagja. Általában embernek ábrázolták Alsó-Egyiptom vagy Felső-Egyiptom koronájával a fején.
A mítosz szerint Geb összeverekedett nővérével és feleségével, Nut égistennővel, mert az naponta felfalta a gyerekeiket – a csillagokat –, majd ismét megszülte valamennyit. Su szétválasztotta őket, Gebet lent hagyta vízszintes helyzetben, Nutot pedig felemelte. (Az egyiptomi „ég-föld” párban a nemi megszemélyesítés fordítottja a megszokottnak: az ég a nő, a föld a férfi). Geb lelke (bája) Hnum volt. Azt tartották, hogy Geb lelke jóságos isten. Megóvja az élőket és a holtakat a földben élő kígyóktól, őrajta nő minden növény, amire szüksége van az embernek, belőle jön fel a víz (a Nílus). Kapcsolatban volt a holtak birodalmával. Hórusz és Széth igazságáról folytatott vitájában Ozirisz trónján Geb a főbíró. A Halottak Könyvének 125. fejezetében Geb részt vesz Ozirisznak a holtak feletti ítélkezésében. Geb rangja: „hercegek hercege” (repati), Egyiptom kormányzójának tartották. Utóda Ozirisz lett, akitől Hórusz örökölte a trónt, az ő utódai és szolgái a fáraók. Következésképpen a fáraók hatalma Gebtől származik. Geb nevét a kacsa hieroglifájával (Gb) írták, bár a kacsa nem volt szent madara. Az egyik szövegben Geb leányát, Íziszt „kacsatojásnak” nevezik.
Nut ókori egyiptomi égistennő. Su levegőisten és Tefnut páraistennő lánya, Geb földisten testvére és hitvese, a héliopoliszi enneád tagja. A túlvilági fák istennője is; fa alakban gondoskodik az elhunyt táplálásáról.[2]
Nut, akárcsak a legtöbb isten, számos mitikus történetben szerepel. Az emberek gonoszságától megundorodott Ré napisten a tehénné változott Nut hátán emelkedett az égbe[3], de az ókori egyiptomi naptár születésében is szerepet játszott: Plutarkhosz írja le, hogy a tízszer harminchat napos év 360 napjához Nut kockajátékban nyert még öt napot Thottól, hogy megszülhesse gyermekeit, akit egy átok miatt az év egyik napján sem szülhetett meg.
Az istennő napnyugtakor lenyeli, napkeltekor újra megszüli Rét.
Nutot főként úgy ábrázolták, hogy keze és lába érintette a földet, teste meghajlott, csillagok díszítették. Gyakori ábrázolás királysírokon, a halottak védelmezőjeként.
Ízisz (ókori egyiptomi nyelven: Iszet vagy Aszet) az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb istensége, anyaistennő, a varázslás, a termékenység, a víz és szél, a tengerhajózás istennője, a nőiesség és a hűség szimbóluma, Ozirisz felesége, Hórusz anyja.
Eredete nem tisztázott, valószínűleg a Nílus-deltában imádták először; más egyiptomi istenekkel ellentétben kultuszának nem volt központja. Elsőként az V. dinasztia idejéből maradt fenn említése, de később vált igazán jelentőssé, mikor több más istennőt is magába olvasztott. Később kultusza elerjedt a Közel-Keleten és egész Európában; a görögök és a rómaiak is tisztelték; temploma épült még a Brit-szigeteken is, és szórványokban még a 6. századi, többségében keresztény Európában is tisztelték.
Neve szó szerint trónszéket jelent, ábrázolásaiban trón jelképét viselte a fején, de a nevét jelentő hieroglifa eredetileg hús-vér nőt (halandót) jelentett, és lehetséges, hogy Ízisz egykor élő, később istenként tisztelt királynő(ke)t jelképezett.
Ízisz egyiptomi papságáról kevés adat maradt fenn, de bizonyos, hogy története során férfi és női papok is szolgálták. A görög-római korban már minden papja nő, legtöbbjük gyógyító és bába is, és a hiedelem szerint különleges képességekkel rendelkeztek, értelmezni tudták az álmokat, és hajuk befonásával vagy fésülésével képesek voltak szabályozni az időjárást. Ez utóbbi hiedelem abból alakulhatott ki, hogy az ókori egyiptomiak a csomónak mágikus erőt tulajdonítottak (Ízisz-csomó: védelmező amulett formájában gyakran előfordult).
Ízisz egyik fontos szerepe az elhunyt fáraó segítése volt, így – három másik istennővel együtt Nebet-Hut, Néith, Szelket – a temetkezésben is fontos szerepet töltött be, neve több mint nyolcvanszor szerepel a Piramisszövegekben, a kanopuszedények őrzői közül pedig a májat óvó Imszet isten védelmezőjének tekintették. A fáraó feleségével történő azonosítás vezetett ahhoz az elképzeléshez, hogy Ízisz a fáraó védelmezőjének és később isteni megtestesülésének tartott Hórusz hitvese. Emiatt néha Hathort tartották az anyjának.
Íziszt és húgát gyakran ábrázolták koporsókon, kitárt szárnyú nőalakként, akik a gonosztól védik az elhunytat.
A csomók és a mágikus hatalom közti kapcsolat miatt Ízisz egyik jelképe a tjet (jelentése: jólét/élet), más néven az Ízisz-csomó vagy Ízisz vére volt. A tjet több szempontból is hasonlít az ankhra, leszámítva, hogy karjai lefelé hajolnak. Mindig az örök életet és az újjáéledést jelképezi. Az Ízisz vére elnevezés eredete a homályba vész, de vörös fából, kőből vagy üvegből készült tjetet gyakran használták amulettként a temetéseknél, így lehet, hogy a külsejére utaltak ezzel.
A Spica csillag (néha Fuvolahordozónak is nevezik) és a mai Szűz csillagképnek megfelelő csillagzat, melyet abban az időben feltehetőleg a termékenységistenekkel hoztak összefüggésbe.
A Halottak Könyvében Ízisz jellemzése: Ő, aki életet ad égnek és földnek, ismeri az árvát, ismeri az özvegyet, igazságot keres a szegénynek, biztonságot nyújt a gyengének. Ízisz más címei: Az ég királynője; Az istenek anyja; Ő, aki minden; A zöld termény úrnője; A ragyogó az égen; A tenger csillaga; A mágia nagy úrnője; A mágia, termékenység, természet, anyaság és túlvilág istennője; Az Életház úrnője; Ő, aki ismeri a szív helyes használatát; Az ég fényhozója; A hatalom szavainak úrnője és A tenger felett ragyogó hold.
Íziszt a művészetben eredetileg hosszú ruhát viselő nőként ábrázolták, fején a trónt jelentő hieroglifával, néha lótuszvirággal a kezében vagy szikomorfaként. Miután alakja egybemosódott Hathoréval, fejdíszét a Hathoré váltotta fel: tehénszarvak, köztük a napkoronggal. Néha tehén vagy tehénfej is jelképezte. Rendszerint fiával, Hórusszal együtt ábrázolták, fején koronával, keselyűvel, néha pedig héjaként, amint Ozirisz teste fölé száll.
Leggyakrabban kezében ankh kereszttel és egyszerű bottal ábrázolják, de néha az eredetileg Hathorhoz tartozó szisztrummal és a félhold alakú menat nyakékkel.
Mikor az egyiptomi mitológia kialakult, Ízisz a héliopoliszi kilencség egyik tagja lett Nut égistennő és Geb földisten lányaként, Ozirisz, Széth és Nebet-Hut testvéreként. Su levegőisten, Geb és Nut apja, mikor értesült gyermekei kapcsolatáról, elválasztotta őket egymástól és kijelentette, hogy Nut nem szülhet gyermeket az év egy napján sem. Nut könyörgött Thotnak, hogy segítsen rajta, ő pedig szerencsejátékban még öt napot nyert a holdisten Jahtól. Ez az öt nap volt az egyiptomi naptárban Ozirisz, Hórusz, Széth, Ízisz és Nebet-Hut születésnapja. Más változat szerint Ízisz még Nut istennő méhében esett teherbe Ozírisztől és Hórusz egyik formája, Haroérisz, az „Öreg Hórusz” még ekkor fogant meg.
Egy későbbi legenda Anubisz születésével kapcsolatos. A történet elmeséli, hogy Nebet-Hutot, Széth feleségét frusztrálta férje homoszexualitása, ezért Ízisznek öltözött, hogy elcsábítsa Oziriszt. Ozirisz valóban összetévesztette őket; Nebet-Hut ekkor foganta Anubiszt, de, mivel félt Széth haragjától, rábeszélte Íziszt, hogy vegye magához a gyermeket. A mítosz elmagyarázza, miért hozták Anubiszt kapcsolatba az alvilággal (mert Ozirisz fia), és hogy miért nem léphetett apja örökébe (mert törvénytelen; így Ozirisz maradt az alvilág ura).
Ozirisz az ókori Egyiptom egyik legfontosabb istene, a héliopoliszi enneád (a kilenc legfontosabb istenség csoportja) tagja, Ízisszel és Hórusszal alkot istenháromságot. Az „Ozirisz” nevének görögösített alakja, eredeti nevének hangzása Usziri, aminek jelentése „a trón szeme”. Az élet, a halál, az alvilág ura, a holtak bírája, egyben a termékenységgel is összefüggésbe hozták. Kezdetben Oziriszt csak a Delta egyik városában, Busziriszben imádták, ahol a föld és a növényzet uraként, tehát nem is a legfőbb istenként tisztelték. Kultusza azonban nagyon gyorsan elterjedt az egész országban és kiszorította a helyi istenségeket, magára vállalva azok szerepét is. Például Memphiszben Szokhariszhez hasonult, akinek az volt a szerepe, hogy felügyelje a földalatti világokat. S így vált Ozirisz a halottak istenévé. Kultusza a napistenével vetekedett, sőt azt el is homályosította az V. dinasztia végétől, amikortól azt tartották, hogy a halott fáraó Ozirisszé változik. A Középbirodalomban pedig már minden halottról ezt gondolták. Az Újbirodalom korában ezt még a szent állatokra – pl. az Ozirisz-macskára, az Ozirisz-páviánra, stb) is kiterjesztették.
Oziriszt uralkodói jelképekkel, például korbáccsal, pásztorbottal és a Felső-Egyiptom fehér koronájára emlékeztető, két madártollal ékes atefkoronával, rendszerint fehér lepelben ábrázolják. Kéztartása (mellkasán keresztbe fektetett karok; a fáraókat ebben a pozícióban temették el) mutatja, múmiáról van szó, a Holtak Uráról. Leginkább zöldre festett bőrrel ábrázolják, ez termékenységi aspektusát hivatott jelezni. A zöld szín mellett a fekete színnel való ábrázolása is egyaránt a termékenység jele. Élő jelképe az Ápisz-bika volt.
Ozirisz Geb földisten és Nut égistennő gyermeke volt.
A kezdetekkor Ozirisz feleségével, Ízisszel, aki a húga volt, bölcsen uralkodott Egyiptomban. Megtanította az embereket az írásra is. Testvére Széth azonban megirigyelte hatalmát és csináltatott egy fenséges ládát. Egy lakomán kijelentette, hogy azé lesz a láda, aki pontosan kitölti azt. Amikor Ozirisz is kipróbálta, rácsapta a láda fedelét és a Nílusba dobja. Ízisz a holttest keresésére indul, meg is találja, de végül Széth feldarabolja és szétszórja a holttest darabjait. Ízisz ezért mindenhol gyászolja szeretett férjét, összeszedi testének darabjait és életre kelti; Ozirisz így az alvilág ura lesz, aki megítéli a holtakat. Halála után nemzi Hóruszt. Hórusszal Ízisz sokáig a mocsarakban bujkált, hogy elrejtse a gyermeket Széth elől; Hórusz felnőve bosszút állt apjáért.
Hórusz az egyik legfontosabb egyiptomi isten. Sólyomként vagy embertesttel és sólyomfejjel ábrázolták. Kultusza igen hosszú ideig fennállt, mialatt alakja sok változáson ment keresztül, és sok néven vált ismertté. A Hórusz névváltozat görög eredetű, az egyiptomi Heru/Har névből ered. A Hórusz szeme szimbólum az egyiptomiaknál a megújulás jelképe volt. A Hórusz-szeme nyakláncot a múmiák azon részére tették, ahol a belső szerveit kiszedték.
Az istenség kultuszának eredete homályos és vitatott. Az egyik elterjedt elképzelés szerint összefüggésben van Nehem város ősi istenével, a vadászsólyommal.
Az egyiptomi panteonban Hórusz Ozirisz és Ízisz fia, az Ozirisz-Ízisz mondakör harmadik jelentős tagja. A róla alkotott elsődleges elképzelés szerint az ég hatalmas ura. A magasban szárnyaló sólyom a megtestesítője. Az egész eget átfogó madár szemei a hold és a nap, szárnyai átölelik az egész földet. Erre mutat az egyiptomi kultikus tárgyú ábrázolásban általános művészeti sémává vált szárnyas napkorong, ez egyben a nappal való kapcsolatára is utal. Az uralkodót megszemélyesítő gízai szfinxet Hóremahetnek, a horizonton levő Hórusznak nevezték. A fáraó magát is Hórusznak nevezi, ennek az istennek földi megtestesítője; hatalmát is erre alapozza. A IV. dinasztiabeli Hafré fáraó dioritszobra fejezi ki a legművészibben ezt a gondolatot: a trónon ülő fáraót szárnyaival védőn öleli át, a vele szinte egybeolvadó, sólyomistenség. Hóruszt, az istenkirályt az egyiptomiak kettős koronás, sólyomfejű férfialakban mintázták meg, s mint aki az ifjúság istenének szerepét is betölti, az egyiptomi ifjúságfürttel és szájához illesztett ujjal ábrázolták. A Hórusz-gyermek vagy anyjának ölében, vagy egymagában, vagy különböző állatokon állva, vagy ülve jelenik meg. Anyjának varázsereje s a benne megtestesülő égi hatalom és ifjúi erő együtt hathattak közre abban, hogy kultusza a legszélesebb körben elterjedt.
A gyermek Hóruszt, akit csecsemőkorában Hathor tehén táplált, megmarta egy skorpió, amikor a Nílus nádasában játszott. A hazatérő Ízisz elkeseredetten fohászkodik testvérével, Nephtüsszel Ré istenhez kisfia élettelen teste mellett. A nap-bárka megáll a fényes egekben. Ré isten sietve elküldi Thot istent a földre, s az íbiszfejű istenségnek - minden titkos tudását latba vetve - sikerül életre keltenie Hóruszt. A fiú a mocsárvidéken, Széth elől bujkálva sólyomként nő fel viszontagságok közepette. Mikor már ifjonti ereje teljében járt, Ozirisz rövid időre visszalátogatott a földre, s felfegyverezte fiát és megtanította neki a kemény harc technikáját. Hórusz gyorsan tanult, hisz égett a vágytól, hogy bosszút álljon apja gyilkosán. E bosszúálló harcról szól Hórusz és Széth története.
Hórusz jogara alatt a legenda szerint Egyiptom eggyé lett. Az I. dinasztiát alapító és Alsó- és Felső-Egyiptomot egyesítő Ménész fáraó is Hórusztól származtatta magát. Több mint háromezer éven át az egyiptomi történelem dinasztiái Hórusz örököseinek tartották magukat. Így Egyiptom királyát számos más címe között a "két föld ura" titulus is megillette. Az egyiptomiak a fáraók hatalmának elismeréseként is, mélységes tiszteletet éreztek Hórusz iránt, amivel csak a Széthtől való rettegésük vetekedhetett.
Széth isten az ókori egyiptomi vallásban, Geb és Nut fia, Ozirisz, Ízisz és Neftisz testvére, s Ozirisz gyilkosa. Állat alakú istenség (az állatfaj nem azonosítható), a görögök Tüphónnal azonosították. Rendszerint emberalakban, de mindeddig azonosítatlan állat fejével jelenítették meg, azonban előfordult tisztán állatalakban is.(Főleg disznó, okapi, és szamár alakban.) A kutyára emlékeztető testű, szögletes fülű, villás végű farokkal ábrázolt Széth-állat valószínűleg kitalált, mitikus lény. Születésének napja, a 3. epagomenális nap szerencsétlen napnak számított az egyiptomi naptárban. Születésének helye a vallási szövegek szerint az Ombosz-Nagada régió. A Piramisszövegek 205. mondása szerint úgy jött a világra, hogy durván kihasította magát anyja, Nut testéből. Eredetileg a sivatag istene volt, akit hamar a zűrzavarral és a pusztítással kapcsoltak össze. Széth az egyiptomi mitológiában a "szükséges rossz", az ellenpont, ami nélkül a jó sem létezhetne. Azzal, hogy Oziriszt megölte, a gonoszság megtestesítőjévé vált, mégis harcossága és ereje révén Hórusz (Alsó-Egyiptom) mellett, Felső-Egyiptom védőistene lett, akinek segítségét Ré napisten is igénybe vette az Apóphisz (kígyó) elleni harcban, s megmentette Rét.
Megítélése az egyiptomi történelem során ellentmondásos volt. A középbirodalom időszakában a királyi hatalom oltalmazójának tartották. Kultuszának csúcspontját a XIX-XX. dinasztia kora jelenti, később mitológiai jelentősége háttérbe szorult, és régebbi ábrázolásait szándékosan tönkretették.
Maat az igazság és a rend, valamint a törvények istennője az ókori egyiptomi mitológiában. Ré napisten lánya. Ha valaki meghalt, Maat döntötte el, hogy a szíve eléggé tiszta-e ahhoz, hogy az örök boldogság mezejére léphessen, avagy helyben felfalja a félelmetes Halottfaló. Maat istennőt a legtöbbször szárnyakkal ábrázolják, ám gyakran maga a strucctoll is őt jelképezi. (Ezzel a tollal mérik le a szív tisztaságát: ha a szív nehezebb, mint a toll, akkor a szív tulajdonosa bűnös életet élt.)
A 7 virtust és a 42 intést, amelyek az egyiptomiak erkölcsiségét határozták meg, Maat istennő elvárásaiként tartották nyilván, amelyek alapján megítélte a földről távozó lelkeket.
Maat istennő volt a bírák védője, és minden magasabb rangú bíró az ő papja volt.
Hathor óegyiptomi istennő, a szépség, termékenység, anyaság, a vidámság, a részegség és a zene istennője, égistennő. Tehén alakban imádták, már a II. dinasztia idején is, de ember alakú ábrázolása is gyakori. A Tejút megszemélyesítőjeként tisztelték; a Tejutat az égi tehén tejének és a Nílus égi megfelelőjének tekintették.
Eredetileg hwt hr.w, „Hórusz háza” volt a neve, ezt feltehetőleg *Hawit-Hāru-nak ejtették. A kopt nyelvben Hathōr, a görögben Athór lett belőle.
Egy másik neve, a Mehet-weret „nagy áradást” jelent, ami utal a Tejútra, mely a Nílus égi megfelelője volt, ezért Hathort a Nílus áradásával is kapcsolatba hozták, valamint a magzatvíz elfolyásához kötődő asszociációk kapcsán a szüléssel is.
Gyakran ábrázolták tehénként vagy tehénfülű nőként szarvakkal, melyek közt a napkorongot tartja; időnként tükörrel kezében, ami a szépségére utal. Ruhája vörös volt, mely a szenvedélyt jelképezte, bár szent színe a türkiz. Időnként vízilóként is ábrázolták. A fáraó anyjának szerepében ureuszt viselt a homlokán. Arca gyakran díszített oszlopfőket.
Ahol Thot kultusza erős volt, és őt tartották teremtőnek és Ré-Harahti apjának, Hathor vált Thot feleségévé, így azonosították az írás istennőjével, Szesattal, aki a holtak elbírálásánál is tanúskodott. Hathorhoz így újabb tulajdonságok társultak: ő lett Nekhmet-aui, „aki elűzi a gonoszt”, illetve „aki visszajuttatja az ellopott javakat”.
Ré-Harahtit Thot gyermekeként Neferhór néven ismerték, és Hathort gyakran ábrázolták úgy, hogy a gyermek Neferhórt dajkálja.
Az Égi tehén mítoszából kifolyólag a Középbirodalom korától kezdve Szahmettel is azonosították, mivel a vérszomjas oroszlánistennő a történet végére békéssé, Hathorhoz hasonlóvá válik. Mindkettejüket azonosították Básztet macskaistennővel is, aki szintén a vidámság istennője is volt, akárcsak Hathor. Később Hathor kultusza beolvadt Íziszébe, a két istennőt azonosnak tekintették.[1] Alakjába beleolvadt egy másik tehén- és termékenységistennő, Bata is. Bata kapcsolatban állt a ba-lélekkel, így Hathor összefüggésbe került a túlvilággal (duat). Ő köszöntötte a holtak lelkeit az alvilágban. Ebben az aspektusában gyakran tekintették az alvilág kapuja őrének, Nehebkaunak a feleségének.
Az újbirodalmi néphitben a szüléskor „a hét Hathor” jelent meg, akik kinyilvánították, mi lesz a gyermek sorsa, hogy fog meghalni.[2]
A görögök Aphroditével azonosították.
Anubisz (görögös névalak; eredeti egyiptomi neve Anpu, Inpu vagy Inepu) az ókori egyiptomi hitvilágban az alvilág és a holtak oltalmazója, később a holttestek bebalzsamozóinak istene is. Ozirisz kultuszának elterjedése előtt Anubisz vezette a halottakat az alvilágba. Az ábrázolásokon fekvő sakál vagy vadkutya, illetve sakál- vagy kutyafejű ember alakjában jelenítették meg.
Az egyiptomiak hite szerint a halál után az ember a holtak termébe kerül. Anubisz az elhunyt túlvilági megítélésénél, mint bíró volt jelen, így az istenek bírálójának is nevezték. (A sakál hieroglif jele bírót is jelentett.) Itt Anubisz egy mérlegre helyezi a halott szívét, míg a mérleg másik serpenyőjébe Maatnak, az igazság istenének tollát teszi. Ha a szív nehezebbnek bizonyul, mint a toll, akkor egy démon felfalja a szívet.
A Piramisszövegek szerint Anubisz a holtak birodalmának főistene volt. Eredetileg a napisten, Ré negyedik fia volt, de később ez megváltozott. Plutarkhosz szerint Anubisz Ozirisz és Nepthüsz (Nebethut) fia, akit anyja a mocsárban rejtett el, hogy megvédelmezze Széth haragjától. Az isteni gyermeket Ízisz találta meg és nevelte föl. Amikor Ozirisz elhagyta Egyiptomot, hogy tanítását az egész világon elterjessze, Anubisz kísérte el útján. Amikor pedig Széth megölte Oziriszt, Anubisz szervezte meg apja temetését. Testét szövettel takarta be, ezzel alkotta meg az első múmiát. Ezért tekintették Anubiszt a temetési szertartások teremtőjének.
Ő tartotta számon a holtak szívét, míg Ozirisz a meghalt fáraót személyesítette meg, akit istenhez hasonlóan feltámasztott. Anubisz feladatai azonban később fokozatosan áthárultak Oziriszre, aki a jelzőit is átvette, Anubisz pedig az Ozirisz-misztériumokhoz kapcsolódó istenek körébe került. Thottal együtt részt vett Ozirisz ítélethozatalában. Anubisz nevével sűrűn találkozunk a halotti irodalomban, abból tudjuk, hogy ő volt az elhunyt testének épségben tartását szolgáló balzsamozásnak, mumifikálásnak az isteni védnöke, sőt egyes elképzelések, ábrázolások szerint ő maga végezte a balzsamozást. Azt tartották róla, hogy ha rátette kezét a múmiára, akkor varázs révén „Ah”-ba, boldog állapotba, lelki világosságba jutott a halott és ennek az érintésnek a következtében új életre kelt. Anubisz helyezte el a sírkamrában a halott körül a Hórusz-fiúkat, és mindegyiknek adott megőrzésre egy kanópuszedényt az elhunyt bebalzsamozott belső testrészeivel. Anubisz szoros kapcsolatban állt a thébai nekropolisszal, amelynek a pecsétjén kilenc fogoly felett lévő sakálként ábrázolták.
Thot az egyiptomi mitológiában az írás és a tudományok istene, az írnokok pártfogója. Az orvosok patrónusa is volt, az Ebers-papirusz receptjeit az előszóban neki tulajdonítják. Íbiszként vagy páviánként, néha emberfejjel ábrázolják, kezében papirusszal és írónáddal. Összefüggésbe hozták a Holddal is, talán szent állata, az íbisz horgas, holdsarlóra emlékeztető csőre miatt.
Szent száma a nyolcas, szent városának óegyiptomi neve, a Hemenu is ezt jelenti.
Attribútumai miatt a görög Hermésszel azonosítják. Ezoterikus körökben állítják, hogy személye azonos a későbbi korokban beavatott bölcsként tisztelt Hermész Triszmegisztosszal (Háromszor-Hatalmas Hermész).
Érdekes módon rokonság nélkül áll az egyiptomi pantheonban. Mitológiája elég terjedelmes. Helye van a Napbárkában, Ré égi csónakjában és jelen van a szív megmérettetésénél, ahol ő jegyzi fel az eredményt. Ő gyógyítja meg Hórusz szemét, amikor az megsérül a Széthtel vívott harcok közben (ez a szem lesz az Udzsat-szem, amit védő-amulettként használtak).
Ő és Szesat, az írás istennője írják fel a fáraó nevét az ised-fa leveleire. A Piramis szövegekben néha ő viszi fel szárnyán a halott lelkét az égbe.
Fontos szerepe volt az ókori egyiptomi naptár kialakulásában, annak első hónapja is az ő nevét viseli.
Van azonban még egy szerepe, egy sokkal fontosabb, ami azonban nem világlik ki egyértelműen az istenség mitológiai szerepéből. Ő a Napbárkában a „Világ Rendjének” őrizője. Ez Ízisz és Ozírisz mítoszának egy epizódjából derül ki. Amikor Ízisz a Delta mocsaraiban rejtegeti a gyermek Hóruszt Széth haragja elől, az ifjú istent megmarja egy skorpió. Ízisz annyira kétségbeesetten kezd kiabálni, hogy még a Napbárka is megáll égi útján. Az istenek Thotot ugrasztják ki, hogy tegye rendbe a dolgokat. Az isten meggyógyítja Hóruszt, Ízisz is abbahagyja a zokogást, a Napbárka pedig folytathatta útját.
Szerelmi üzenete: Ha párt keresel, próbálj meg valakinek teljes biztonságot nyújtani. Ha párkapcsolatban élsz, tégy róla, hogy kedvesed érezze, hogy bármit tesz, téged nem rendíthet meg, te önmagáért szereted.
Ezt mondja neked:Hosszú távú terveidre, életed küldetésére, életfeladatod megtalálására figyelmeztet.
Miben vagy "megkövesedett"? Miért? Mik azok a dolgok életedben, melyek olyan biztos irányjelzőként szolgálnak, mint a piramisok az utazóknak?
Ismerd fel igazi életfeladatodat, ne engedd magad eltántorítani! 
Erre is gondolj: Olvasd Horatius, Melpomenéhoz írott versét: "Áll ércnél maradóbb művem, emelkedett / emlékem, s magasabb, mint a királyi sír, / és sem kapzsi vihar, sem dühös északi /szél nem döntheti már földre, se számtalan / évek hosszu sora, sem rohanó idő. / Meg nem halhatok én teljesen." Ismerd meg Egyiptom isteneit!
Erre is gondolj: Olvasd Horatius, Melpomenéhoz írott versét: "Áll ércnél maradóbb művem, emelkedett / emlékem, s magasabb, mint a királyi sír, / és sem kapzsi vihar, sem dühös északi /szél nem döntheti már földre, se számtalan / évek hosszu sora, sem rohanó idő. / Meg nem halhatok én teljesen." Ismerd meg Egyiptom isteneit!
Hazánk mai napját Ragyogás hatja át.
Hajó - Spirituális szabadság, érzelmi függetlenség, lelki mélységek
Szelek szárnyán, vizek tetején, szabadon repül a vitorláshajó. A kártya jelezhet utazást, vagy változást életed minőségében. A hajón utazónak az egész világ a hazája, de hontalannak is nevezheted. Minden nézőpont kérdése, és most igazán tágas a horizont! Szimbolikus jármű. A hajó lunáris, női princípiumként a védelem megtestesítője, az anyaméh megfelelője. Az égitesteket, elsősorban a Napot viszi keresztül az égbolton, vagy a holtakat szállítja a túlvilágra. Általában az utazás, de az életút szimbóluma is lehet. Evilági életünk, olyan, mint egy viharos tenger, amelyen hajónkat el kell vezetni a kikötőbe. Az élet igazi céljának felismerése.
Nézzük meg egy igen híres, és igen régi, úgyis mondhatnánk Özönvíz előtti hajó - bárka - történetét.
Noé bárkájának története a Biblia Mózes I. könyvének 6-9 részeiben olvasható. A történet szerint Isten látva az emberek gonoszságát, szomorú volt, hogy isteni képmása ilyenné vált és úgy döntött, hogy megtisztítja a Földet a gonosz emberiségtől és nefilektől (a nők és az angyalok utódai lettek a nefilek, akik hatalmasra nőtt, erős és gonosz emberek voltak, és nagyon sok gonoszságot hoztak a földre). Isten látta, hogy Noé becsületes, jó ember, ezért őt, feleségét, fiaikat (Sém, Hám és Jáfet) és azoknak feleségeit megmenekíti a haláltól és megteszi őket a következő nemzedék atyjának. Isten megparancsolja Noénak, hogy a föld összes állatából vegyen egy-egy párt (egy hímet és egy nőstényt), hogy a vízözön elmúltával újra legyenek állatok a földön.
Mikor a bárka elkészült, Noé, családja és az állatok bevonultak a belsejébe majd Isten bezárta az ajtót, majd hét nap múlva "felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai és az ég csatornái megnyilatkozának. És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel". A mélység nagy forrásai felfakadtak valószínűleg szeizmikus aktivitásra utal, ami a föld domborzatában jelentős változásokkal járt. Az özönvíz ellepte a legmagasabban fekvő hegyeket is, és nem maradt életben egyetlen szárazföldi élőlény sem, kivéve a bárkán levő Noét, családját és az állataikat.Végül, egyes bibliakutatók szerint 365 nap, mások szerint 371 nap elteltével a bárka megfeneklett az Ararát hegy csúcsán. 40 nap telt el, mire a vizek annyira visszahúzódtak, hogy láthatóak lettek a hegyek csúcsai, ekkor Noé először egy hollót engedett szabadon, de az nem találván szárazföldet, visszatért a bárkára. Hét nap múlva egy galambot engedett ki, aki egy olajfalevéllel a csőrében tért vissza a bárkához. Újbóli hét nap elteltével Noé ismét kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza, ekkor tudta meg Noé, hogy kinyithatja a bárka fedelét és kiengedte – az Úr parancsára – az állatokat is.
Az özönvíz elmúltával Isten megígérte Noénak, hogy soha többet nem fogja özönvízzel elpusztítani a föld élőlényeit. Szövetségük jelképeként szivárvány jelenik meg a felhőkben (Mózes I. 9:11). Egyes értelmezés szerint azelőtt azért nem látszott a szivárvány, mivel a fény az özönvízig egy gőzpára rétegen keresztül érkezett a földre. Ez a réteg volt az un." felső vizek" 1Móz 1.6 "Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől" Ez a gőzpára réteg szakadt a földre az özönvízkor. Ebből származott az a rengeteg víz amely el tudta borítani a föld akkor még sokkal laposabb felszínét.
A bárka leírása
A bibliai leírás szerint a bárka gófer fából (örökviruló ciprus) épült és szurokkal volt vízállóvá téve. A bárka belsejében rekeszek voltak. A bárka hossza háromszáz sing (140 méter), szélessége ötven sing (23 méter), magassága harminc sing (14 méter). Egy ablak sor volt rajta egy singre (az ókori „sing” mértékegység, amely a felnőtt átlagember könyökétől a kinyújtott kézfej középső ujjáig mért körülbelül 45-50 cm-es távolság) felülről és egy ajtaja volt oldalt. A bárka belseje három szintre oszlott és térfogata meghaladta a 40 ezer m³-t.
Bibliakritikai nézőpont
A Bibliában elbeszélt történethez hasonló történeteket ismerünk a sumer mitológiában, ahol a történet arról szól, hogy Isten hogyan figyelmeztetett egy ácsot, hogy építsen egy hajót amelyen túlélheti a közelgő vízözönt. További hasonló árviz-bárka történeteket találhatunk szinte a világ összes népeinél.
Régészeti kutatások1300-ban Marco Polo naplójában beszámolt az Ararát hegyen levő Noé bárkájáról, állítólag látta is.1840. július 2-án egy erős földrengés volt a hegy környékén és állítólag akkor az emberek egy hatalmas hajó orrát látták kiállni egy gleccserből. Egy török kutatócsoport indult az eset kivizsgálására és állítólag meg is találták a hajószerű roncsot, sőt három helyiségébe be is tudtak menni.1955-ben, Fernand Navarra francia felfedező mászta meg az Ararátot és leszedett a hajóról egy darab fát. Ezt a darab fát több laboratórium is megvizsgálta és a radiokarbon kormeghatározás szerint a fa 1230 éves körüli volt.
Geológiai kutatások, bizonyítékok
John Whitcomb és Henry Morris amerikai professzorok kiadtak egy könyvet Genesis Flood (A bibliai Özönvíz) címmel, amely szerint a Föld jelenlegi geológiai arculatát egy világméretű vízkatasztrófa, mégpedig a Bibliából ismert Özönvíz alakította ki. Szerintük ezzel megmagyarázható az ősmaradványok jelenléte a földrétegekben és a különböző tengeri élőlények fosszíliái a magas hegycsúcsokon.
Szerelmi üzenete: Szingliknek a kapcsolat illetve a partner keresése révbe ér. Kapcsolatban élőknek jelzi, hogy érdemes felhúzni a vitorlákat és élvezni az élet tengerén kínálkozó új lehetőségeket.
Mivel a kártya üzenete a Ragyogás, ezért ezen a címen íródott versem is hadd ragyogjon itt...
Ragyogás
Villámként hasítasz belém
Lelkemből viszel magaddal
Egy darabot
S a tiédből marad ott
Egy foszlány…
Enyémbe fonom
Most már
Díszítő eleme
S szerelmed
Belőlem kiragyog
Visszaköszönnek a tegnapok
Édes emlékké forrnak
S a holnap
Fénye már
Ma világít
Aranyglóriát von körénk
Fényes szemcsék szitálnak
S mindent eláraszt
A RAGYOGÁS
Mint szfinx körül kavargó
Homok…
Úgy kergetőznek bennem a gondolatok…
S valamennyi visszatér
A kiinduló ponthoz…
HOZZÁD
2006. május 4.
Villámként hasítasz belém
Lelkemből viszel magaddal
Egy darabot
S a tiédből marad ott
Egy foszlány…
Enyémbe fonom
Most már
Díszítő eleme
S szerelmed
Belőlem kiragyog
Visszaköszönnek a tegnapok
Édes emlékké forrnak
S a holnap
Fénye már
Ma világít
Aranyglóriát von körénk
Fényes szemcsék szitálnak
S mindent eláraszt
A RAGYOGÁS
Mint szfinx körül kavargó
Homok…
Úgy kergetőznek bennem a gondolatok…
S valamennyi visszatér
A kiinduló ponthoz…
HOZZÁD
2006. május 4.
Ezt mondja neked:
Üzeni, hogy az utazás során bekövetkező kalandok mellett fontos látni a célt, keresni a kikötőt. Vizsgáld meg, van-e célod, vagy csak ide-oda evickélsz. Gondold át, hogy törekedsz-e a biztonságra, egyáltalán fontos-e számodra ez az érzet.
Keresel-e folyton újdonságot, és ha igen, mi lehet a valódi gyökere az örökös nyughatatlanságodnak?
Melyik a te mondásod: "Céltalan hajósnak egyik szél sem kedvez" vagy "Céltalan hajósnak minden szél a barátja"?
Erre is gondolj: Noé bárkája, Halak csillagkép, Amerika felfedezése (Colombus hajói)
Nagyon nagyon igényes, az edigi csúcsmunkád, teljes körű egyiptomi mitológia képzéssel :)
VálaszTörlésHol a könyvformátum...?
Secret